Valami nem OK…, de mi az?
Tusor Anna írása
Mi jutott eszembe mikor először ezt hallottam: szexuális traumafeldolgozó csoport? Hááát….
Ha nekem korábban ezzel jön valaki, annyira berezelek, hogy csípőből elutasítom. Te jó ég, hagyjál engem ilyenekkel, ez rettenetesen furcsának hangzik. Persze akkor nem tudtam, hogy csak a tudatlanság beszél belőlem. Hiszen egyszerűen nem tudtam mi lehet az, mi történhet ott.
Ilyen egyszerű! Talán csak féltem. Talán pont ez volt a baj.
Most a monitor másik oldalán, ahogy éppen ezt a cikket olvasod, remélem felcsillan a szemed, és rájössz: szeretnél hozzánk csatlakozni.
Mert várunk.
Amikor elhatároztam, hogy szeretnék indítani egy ilyen csoportot, rettenetesen izgultam, bevallom nektek. Két ellentét rángatott ide-oda. Fog-e egyáltalán valaki jelentkezni és ha igen, képesek leszünk megosztani egymással gondjainkat, érzéseinket, gondolatainkat? Hiszen ez a cél. Magamról se tudtam elképzelni, hogy képes leszek megnyílni. A másik -úristen- hogy fogunk folyamatosan két órán át intimitást érintő, akár mély akár kevésbé mély sebekről beszélni? Aztán a valóság mindent megoldott és megmutatta mindannyiunknak miért is jó ez az egész.
Igazán klassz dolog, hogy az Ébredések Alapítvány szakemberei, tapasztalati szakértői ennyire támogatják az ilyen önszerveződő kezdeményezéseket. Köszönöm, Dr. Harangozó Juditnak az ösztönzést, köszönöm azoknak a tapasztalati szakértőknek a segítő szavait akik mellénk álltak, akik ma is segítenek.
Akad aki azt gondolja, szexualitással, intimitással kapcsolatos traumákat pusztán hölgyek hordozhatnak. Ez korán sincs így.
Az első alkalommal csak beszélgettünk, bemutatkoztunk egymásnak, ismerkedtünk. Honnan jövünk, kik is vagyunk, miket szeretünk. Már ez meghozta a felismerést: van még rajtam valaki ezen a világon aki érti amit mondok, aki hasonlót átélt. Nem vagyok egyedül! Örömkönnyek, feloldozó nevetések. Pedig ez még csak a kezdet volt. Még szinte idegenek voltunk egymásnak.
A második csoporton (ígérem, ez nem egy hivatalos napló, nem számolok be minden egyes alkalomról, nem szeretnélek Téged, drága olvasó, nappal a legmélyebb alvásba üldözni) már elő előkerült néhány igen fájdalmas, régóta kimondásra váró, belül marcangoló történet. Valaki kikapcsolta a kameráját és a hangját, nehogy a többieket terhelje sírásával. Ekkor kezdtek el az én szótáram szerint a kis csodák egyesével megtörténni. Mert a többiek egyhangúan, spontán jelezték vissza, hogy azért vagyunk itt, hogy veled legyünk a nehézségben, amikor fáj neked. Talán pont valami ilyesmi hiányzott mindig is az életedből. Sorstársunk kamerája visszakapcsolt, és azóta is úgy maradt.
Mindez pont azért lehetséges, mert nem vagyunk sokan egy online találkozón.
Így nemcsak csoporttagokká, hanem egymás támaszaivá is válhatunk. Nemcsak egyéni kapcsok alakulhatnak ki, hanem egy összetartó, különleges baráti kör is. Ez nagyobb létszámnál így nem lehetséges. A kis létszámnak és a kialakult összetartó erőnek tulajdonítom azt, hogy az egyik csoporttag egyszer csak azt mondta, nem fog tovább járni a csoportra, mert lelkének túlzottan megterhelő felidézni az emlékeit. Emlékszem, napokig szomorú voltam. Nem telt el három hét, és visszatért közénk. Örökre megmarad bennem az eufórikus örömre, ami sokunkat elöntött, hogy újra teljes a csapat.
Néhány alkalom után -miután kezdtünk összerázódni- mondta ki legelőször valaki, hogy mennyire feltöltődött a csoportban és nagyon várja a következőt.
Azóta sokszor elhangzik ugyanez a mondat, hiszen ezt váltja ki a megkönnyebbülés, egy nehéz, sebző helyzet megosztása. Pusztán az, hogy kimondhatjuk.
Természetesen olyan is előfordul, hogy valaki szomorú, valaki letört, frusztrált egy megélt kudarctól, kemény szituációtól vagy valaki kétségbeesett egy rá váró döntéstől.
Az a jó a csoportban, hogy így sosem engedjük el egymást.
A szomorúságra, fájdalomra, elkeseredésre sokszor gyógyír, ha erőt adhatunk a másiknak, megmutathatjuk: nincs egyedül, és igyekszünk megerősíteni abban, hogy azért vagyunk itt hogy megoszthassuk kinek milyen örömmel teli kiút segített.
Kudarcra felírható receptünk a bátorítás. Hogy „próbáld meg”, „léphetsz”. „Figyelt, hogy jó-e az irány!” „Tarts ki!” Ami pedig egy ilyen közösségben természetes: „Veled vagyunk, miközben átmész mindezen.”
HELP!
Önsegítő csoportot szeretnél találni?
Nézz körül az Ébredések Alapítvány oldalán, vagy vedd fel velünk a kapcsolatot az alapítvány elérhetőségein keresztül!
Nem is tudom megszámolni hányszor írtam már le ezt a szót: trauma. Érdemes azonban néhány mondatot szentelni annak, mit is jelent ez a szó. Ha tömören szeretném körülírni, így szólhat: mindaz ami bántott amikor megtörtént velem. Ez persze egy óriási halmaz. Én úgy vélem a trauma szó lehet ilyen tág jelentésű, mindennapi életünk tele van sok hasonlóval. Ám nem feltétlenül csak ezek azok a traumák azok, melyek miatt érdemes csoportunkhoz csatlakozni. Nálunk talán a legtöbben így írnák le, a trauma fogalmát: mindaz amit nem akartam hogy megtörténjen velem, bántott, fájt, hogy megtörtént és visszatartó erővel hat a jelenemre, jövőmre. Ez a csoport segít rátekinteni életünk elakadásaira, teret ad arra, hogy megbeszélhessük, kinek melyik út volt ami feloldáshoz vezet.
Csoportunk persze nem csak azoknak nyújthat segítséget, akik tudják, hogy traumákat hordoznak. Van csoporttagunk, aki csak kíváncsiságból csatlakozott hozzánk, és a hónapok során eszmélt rá, hogy ő is érintett a témában. Fogalma sem volt róla. Most pedig már úton van.
Mindig csak traumákról beszélgetünk, mindig szomorkodunk együtt, csak a múltba visszarepülve? Dehogy.
Hiszen itt a jelenünk és a jövőnk. Igen, történtek velünk nehézségek. De nem ezek határoznak meg minket. Sokszor csak örülünk, hogy megint eljött az idő, hogy találkozzunk, és beszélgetünk. Nevetünk. Jól érezzük magunkat együtt. Tervezzük a jövőt, miket szeretnénk majd együtt csinálni. Tudjuk, hogy nemcsak a csoport idejében, hanem bármikor kinyújthatjuk a kezünket egymás felé, ha nehéz. Ki is szoktuk. Együtt vagyunk egy biztonságos légkörben, ahol halljuk egymást, és odafigyelünk egymásra.
Azt hiszem, egy ilyen hely megtalálása nem könnyű. És mégis, elengedhetetlennek tartom a felépüléshez. Emberek vagyunk, társas lények, és a gyógyulás sokkal nehezebben történik meg „magányosan” csak egy szakemberrel való munka során. Kell még hozzá valami, ami inkább közös, ami nem annyira terápiaszagú, ami közelebb áll a mindennapi élethez. Ahogyan egy baráti társaság is időről időre összegyűlik, ugyanúgy mi is.
Téged is várunk!
Önsegítő csoportjainkra jelentkezhetsz az Ébredések Alapítvány központi elérhetőségein.
