John Bradshaw:  Vissza önmagunkhoz – A bennünk élő gyermek felfedezése

Az egyéni és csoportos önsegítés kereteiben folytatott hanghalló módszer egyik alapvetése, hogy a hangok szimbolikus üzenetének megfejtésekor feltárjuk a hangok és az életesemények közötti kapcsolatokat. A feltárás során az életesemények időrendjében lépésenként visszafelé haladva eljutunk a gyermekkori személyiségfejlődés megakadásaihoz, azaz a hanghallást kiváltó problémák gyökeréhez.

Ezt a módszert alkalmazzák a pszichológusok is a lelki egészség problémáinak kezelésekor. E terapeuták közül John Bradshaw ( 1933 – 2016 ) Vissza önmagunkhoz – A bennünk élő gyermek felfedezése című munkája könnyen hozzáférhető. Bradshaw önsegítő módszerét a nagy elődök és követőik – többek között Erik Erikson és Hugh Missildine munkáira építve alakította ki és népszerűsítette.

„Erikson a gyerekkor szükséges összetevőjeként négy alapvető én-erősséget sorol fel: remény, akaraterő, cél és alkalmasság… A remény lényege, hogy a csecsemő inkább bizalmat érez a gondozói iránt, mint bizalmatlanságot. Az akaraterő forrása, hogy a totyogónak – küzdelme során, hogy különváljék és pszichológiailag megszülessék – nagyobb az autonómiája, mint a szégyene és kétsége. A cél úgy születik meg, hogy az óvodásnak erősebb a kezdeményezhetnékje, mint a bűntudata. Az alkalmasság érzése abból ered, hogy az iskolás gyerekben nagyobb a tevékenység érzése, mint a kisebbrendűségé.”

Általában nem vagyunk tudatában annak, hogy az ifjúkori, felnőttkori lelki egészségi problémáink kisgyermekkori személyiségfejlődésünk megakadt pontjaiban gyökereznek. Bradshaw e problémák „gyanúleltáránál” az egyes problémák gyökerét a kisgyermekkori személyiségfejlődés valamelyik szakaszában jelöli meg: így

a csecsemőkorhoz köti  pl. az evés-ivás szenvedélyét, a fizikai szükségletek elhanyagolását, a szerelmi visszautasítás miatti öngyilkossági késztetést, a fokozott elismerés utáni vágyat, a gúnyos viselkedést, a kapcsolatok megszakítását, a túlzott hiszékenységet, azt, hogy nem tudsz bízni magadban és másokban, félelmeid vannak az elhagyatottságtól.

A kisdedkori fejlődési szakaszban az akaraterő kialakulásának megakadása később olyan problémákat eredményez, mint pl. a döntések meghozatalának nehézsége, az új tapasztalatok szerzésétől való félelem, az aggodalmaskodás, a hatalmi pozícióban lévő emberekkel való gyakori összeütközés, az érzelmek kimutatásának nehézsége, konfliktuskerülés, az, hogy nem tudsz nemet mondani, nem tudsz örülni a sikereidnek.

Az óvodáskorban a cél meghatározásának megakadása később olyan problémákat okoz, mint a közelállókkal való kommunikáció, az érzések kifejezése, a düh kifejezése, a sikerre való törekvés azért, hogy szüleinknek örömet okozzunk, az, hogy felelősnek érezzük magunkat szüleink házassági problémájáért.

Az iskoláskorban az alkalmasság kialakulásának megakadása miatt később alacsonyabb rendűnek érzed magad, azt szeretnéd, hogy több barátod lenne, gyakran érzed magad kényelmetlenül a közösségben, a csoport részeként, de egyedül is, szélsőségesen versengő vagy, gyakran van konfliktusod a munkatársaiddal, tárgyalásoknál megadod magad vagy megkötöd magad, gyakran  kifutsz az időből, problémát okoz, hogy befejezz dolgokat, félsz, hogy hibát követsz el, nem ismered el a hibádat, gyakran hazudsz másoknak és magadnak, gyakran hiszed, hogy bármit csinálsz, az úgysem elég jó.

„Összefoglalva: kora gyerekkorunk felnőtt életünk alapozásául szolgál. … A szellemi sebet meg lehet gyógyítani. Ezt gyász révén kell megtenni, ami fájdalmas.” 

Dr. Mérey Zsolt írása