Letölthető interaktív útikönyv a szkizofrénia diagnózissal élőknek és családtagjainak – Kéri Péter írása

Bárki életében jöhet olyan pillanat, mikor azon kapja magát, hogy semmi nem úgy működik körülötte, ahogyan szeretné, ahogyan megszokta. Amikor elveszítjük munkánkat és kilátástalannak éljük meg helyzetünket, amikor a hosszú évek alatt legfontosabbá vált párkapcsolatunk egy nem várt helyzet miatt hirtelen összeomlik, amikor olyan embert veszítünk el aki, igen fontos, igen közeli volt, életünk nehéz változáson megy át, melyet sokan -érthetően- igen nehezen élnek meg.
Ugyanilyen váratlan és ismeretlen -sokszor leküzdhetetlennek látszó- nehézségen mennek keresztül mindazok, akik életük során először hangokat kezdenek hallani, képeket kezdenek látni. Azok, akik megpróbálják eleinte valamilyen életükben meglévő okhoz, hitrendszerhez kötni a hangok megjelenését, a hangok miértjét.

Kezdetben mindez bárkinek igen embert próbáló helyzet. Olyan helyzet, melyhez nincs megoldási kulcsunk sem tapasztalatainkból kiindulva, sem mások jóindulatú segítsége által. Segítség nélkül, elkeseredve érzi magát szinte mindenki, aki mindezt megtapasztalja.

Miért ennyire más a hanghallás, a nem valós képek látásának megélése, ahhoz képest, mint amikor az embernek valamilyen más testi betegsége van?

Ha belázasodunk, megfájdul a torkunk, azonnal emlékszünk egy esetre amikor ez megtörtént már, ismerjük az okait, a körülbelüli lefolyását, az a tudat, hogy tisztában vagyunk azzal, hogyan múlik majd el az állapot megkönnyebbülést hoz, akár felépülésünket is segíti.
Ha olyan tüneteket veszünk észre magunkon melyeket még sosem tapasztaltunk, tegyük fel bőrünkön fura csoportos kiütéseket látunk, melyek nem akarnak múlni, ráadásul a hányinger és a szédülés is gyötör, egy ideig valószínűleg azt mondogatjuk magunkban, majd elmúlik, viszont sokan egy idő múlva -teljesen érthetően- idegesek lesznek az állapottól. Vannak akik félni kezdenek, vannak akik nem akarnak róla tudomást venni. A segítség akkor jön el, amikor a tünetek miatt orvoshoz megyünk, aki egy egyszerű diagnózis után, felír egy antibiotikumot és az állapot néhány nap után a múlté. A negatív érzéseknek, a szorongásoknak ezzel vége. Sőt, amennyiben ezentúl környezetünkből bárki hasonlókra panaszkodik, nagy valószínűséggel megnyugtajuk, és segítünk, hogy hamar orvoshoz kerüljön ismerősünk, hisz már tapasztaltuk ugyanezt.

Amikor valaki hangokat kezd hallani leginkább iszonyatos rémület fogja el, azzal kapcsolatban, hogy mi is ez, miét is pont azt hallja amit, rémületesnek gondolhatja helyzetét, leállíthatatlanul lehet olyan gondolata, hogy „ez miért pont vele történik”. Bizarrnak élheti meg, hogy életeseményei valami rettenetes torz fordításban hallhatóak fejében. Nem tudja mi a teendő. Amikor egy idő után segítséget kér, nem azt a segítőkész, megnyugtató odafigyelést kapja, melyet akkor szokott meg mikor belázasodott, mikor kiütéses lett, hanem valami egészen mást. A hangallással élők legtöbbször burkoltan, vagy nyíltan rémült tekinteteket, tanácstalanságot látnak azok szemében akiknek legnehezebb időszakukban elmondják mit is tapasztalnak. Amikor a hanghallásáról beszél valaki, igen sokszor azt élheti meg, hogy nem csak ő érzi egyre elszigeteltebbnek magát -ami az állapot egyik tünete-, hanem akinek beszél önmagáról, azok szépen lassan ilyen-olyan okok miatt távolságot kezdenek tartani tőle.

A legszívbemarkolóbb, sokszor elviselhetetlen élmény pedig nem más mit az a nap, mikor a hanghalló és küszködő hozzátartozói rászánják magukat arra, hogy meglátogassanak egy szakembert a legközelebbi pszichiátriai klinikán. Ugyanúgy sétálnak be az ajtón, mint az aki antibiotikumot kapott kiütéseire, és valami hasonló megoldást várnak. Megoldás helyett igen sokan olyan mondatokat hallhatnak amelyek -ha az egyén és családja nem kőből van- sokáig, akár örökké megnehezítheti, megkeserítheti, tönkre is teheti ő és családja, szerettei életét. Sok pszichiáter mintha elfelejtené annak a mondatnak a súlyát, hogy „Önnek gyógyíthatatlan, egy életre szóló mentális betegsége van, mely talán gyógyszerekkel karbantartható.”, „Sajnos nem igazán tudjuk betegsége, A SZKIZOFRÉNIA hogyan és mitől alakul ki.”

Az a megkönnyebbülés ami a lázas állapot elmúlásával, a kiütések diagnózisával, kezelésével eljön, az e diagnózis ilyen felállításával nemhogy elmarad, hanem az állapot az úgynevezett pszicho-szociális elakadás felerősödik. A tanácstalanság, a tehetetlenség lefelé ívelő spiráljai először a pácienst, majd a hozzátartozókat is magukkal rántják. A gyógyszeres kezelés nem teljes sikere, vagy totál sikertelensége pedig olyan helyzetet teremt, ahol minden szereplő azt érzi tehetetlen.

Rosszul van ez így. A Szkizofrénia diagnózissal élők, családtagjaik, szeretteik nem kell hogy tehetetlenségben éljenek. A diagnosztizáló szakorvosok között is egyre több olyat találhatunk, aki ismert a gyógyszeres kezelések mellett más terápiás módszereket is ismer, amelyek segíthetik a szociális elakadások javulását, a pszichés problémák csökkenését és a testi egészség fenntartását.

Azért, hogy ez a folyamat könnyebb, biztosabb legyen; hogy egy pszichiátriai diagnózis kézhezvételétől, a páciens, a család ne érezzen nagyobb elkeseredést mint egy más betegségben szenvedő, tennünk kell. Közösen kell tennünk. Információkat kell megosztanunk, naprakészeknek kell legyük ezzel az állapottal kapcsolatban.

A „Schizophrenia Companion Guide II” egy 2021-es, igazán naprakész anyag, amely páciensek tapasztalataira, megélt helyzeteire építve, objektív segítséget nyújt a páciens és szerettei számára. Az -egyelőre angol nyelvű – interaktív kiadvány hitelesen beszél ennek az állapotnak a mibenlétéről. Sem nem szépíti a helyzeteket, sem nem helyezi lerombolhatatlan skatulyákba.

A kiadvány egyik szerkesztőjeként nagy örömmel tölt el, hogy megoszthatom, és örömömre szolgálna, ha letöltés után az érintett olvasó is ezt tenné, hogy ezek az információk bárkihez eljuthassanak. Aktuálisnak és naprakésznek találom itthon és a kontinensen is. Nagy szerencse, hogy lesznek majd olyan szülők és páciensek, akik (sajnos  nem ez a többség) azt érzik majd, ha belemélyednek, elolvassák, hogy nekik ez nemhogy magától értetődő, de a leírtakhoz képest olyan helyzetben vannak a pszichiátriával való kapcsolatukban, mely ennél akár jóval progresszívebb. Tudnunk kell, egy ilyen kiadvány minden érintetthez szólva tekinthető csak eredményesnek, előre mutatónak.

Azok, akik ismerik a felépülés lehetőségeinek fogalmát, akik tudják milyen a diagnózis megterhelő súlya és közösen tesznek ez ellen, azoknak remélhetőleg már nem ez a PDF ad segítséget! És ez pont így van jól.

Reményeim szerint, a következő ilyen útmutató szerkesztésénél, már közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy minden érintett, orvostól, „körzetin” át a házastársig nagyobb tudással és jóval kevesebb félelemmel, nehézséggel élhessen. Reményeim szerint a folytatás egy olyan útmutató lehet, ahol közelebb kerülhetünk ahhoz a megközelítéshez, miszerint a mentális problémák gyógyulása a szociális (családi, baráti, pár) kapcsolatok egyidejű segítésével megoldható, a teljes gyógyulás elérhető.

Reményeim szerint a következő Szkizofrénia kalauz, már nem is ezzel a „címkével” jön, és annyira segítővé válhat, mint egy antibiotikum egy kiütéses betegségnél.
Fogadjátok ezt a munkát hídként, a mai felfogás „fekete lyukai” és a hamarosan bekövetkező szemléletváltás közé.
Igyekszem továbbra is építeni mindezt, és nagy köszönettel tartozom az Ébredések Alapítványnak, hogy támogat ebben.

Veletek vagyunk!