Felépülő hanghallók vizsgálata Ausztráliában, sok dologra hívja fel a figyelmet.

Hívhatjuk akárminek, hanghallásnak, pszichózisra való érzékenységnek vagy akár skizofréniának.

Habár a hanghallás, mind klinikai mind személyes gyógyulására találunk bizonyítékokat, a gyógyulások módja jó ideig nem volt tudományosan dokumentált, tisztázott.
2015-ben egy kilenc tudósból álló ausztrál kutatócsoport 11 pszichózissal élő személy felépülésének módját tanulmányozva fontos és érdekes eredményeket talált.

A hanghallás mint tünet, leginkább a skizofrénia erősen stigmatizált betegségével kerül összekötésre. Sajnálatosan gyakorta asszociálják az erősen megromlott mentális állapottal, a gyötrelmes, nehezen megélhető helyzettel, és a személyes szociális hálóból való kiesés tényével.

Kevesen tudják, hogy a gyógyulás lehetősége ott van minden hanghalló előtt.

Ha gyógyulásról beszélünk elsőként az orvosi modellt kell hogy megemlítsük, mely arra hivatott, hogy első sorban gyógyszeres kezeléssel megszüntesse a betegség tüneteit, megpróbálja a betegséget megelőző normál,  funkcionáló állapotot visszaállítani.
Ezt hívhatjuk klinikai gyógyulásnak.

Míg személyes / felhasználói gyógyulásnak hívhatjuk, amikor fontosnak, elérhetőnek azt tekintjük, hogy az érintett személy “teljes és kielégítő életet él, akár tünetek nélkül, akár tünetekkel“.

A klinikai modell szűk gyógyulási perspektívája, és pesszimizmusa miatt erősen kritizálható.
Szemben a klinikai felépülés jól körülírt kritériumaival, a személyes felépülés egy mélyen saját folyamat, mely definíciója, módja egyénenként változó.

A kétféle felépülési szemlélet vizsgálatakor találunk hasonló faktorokat, melyeket fontos megemlítenünk. A felépülés tágabban értelemben véve magában foglalja a pozitív énkép kialakítását vagy visszanyerését, a tevékeny életet, a reményteli hozzáállást, a hasznos elfoglaltságot, a megélt élmények megértését, akár újrastruktúrálását, az állapot által támasztott keretek elfogadását, és az életminőség tudatos javítását.

A személyes felépülés talán legkiemelkedőbb példája az úgynevezett Hanghalló Mozgalom ( Voice Hearing Network). A mozgalom tudósok, felhasználók ( pszichózist megélők ), és kutatók együttműködésével született a nyolcvanas évek végén. Mára világszerte találhatunk olyan csoportokat akik ismerve a “Hanghalló Módszert”, egymást segítve hangjaikat elfogadva, azokat metafórikusan – vagy ritkán szó szerint – értelmezve egyfajta holisztikus szemlélettel közelítenek az élményhez.

A hanghalló módszer szerint a felépülés három lépcsőből áll.

Az első lépcső az FÉLELEM, IJEDTSÉG, ami elsősorban az állapot “megjelenésétől” kapott sokk terméke, attól, hogy a személy bármit is próbál a hangok nem múlnak el.

A második lépcső a SAJÁTOS REND, RENDSZER kialakítása a hangokkal. Ebben a fázisban a hanghalló saját stratégiákat alakít ki hangjaival kapcsolatban, és megpróbál valamiféle határt szabni a hanghallásnak.

A harmadik lépcső a STABILIZÁCIÓ, amikor a hanghalló a – eddigre akár megváltozott (jó, kellemes, segítő), vagy halkult -hangokat félelem nélkül az élete részének tekinti, akár nem is akarja hogy teljesen elmúljanak.

Az ausztrál kutatók szerint a kiválasztott 11 személy nem kevés, mivel kutatásuk az élményeket mélységében kívánja feltárni, és nem felszínén, ahogyan az nagyobb létszámnál történne.

A 11 résztvevőből 6 a Hanghalló módszer használatával próbált felépülni míg a maradék öt a klinikai módon.

A kutatók a résztvevők pszichés, szociális és életminőségi állapotának felmérésén, diagnosztikai interjúkon kívül, a felhasználók / pszichózissal élők megélt élményeikről szóló írásos beszámolóikat elemezték, értelmezték. A kutatás eredményei azokat a következtetéseket reprezentálják amiket a kutatók a hanghallók esemény-értelmezéseiből levontak. A résztvevők vagy a skizofrénia, vagy a skizoaffektív zavar, vagy az egyéb pszichotikus zavar kategóriájába tartoztak.

A résztvevők felépülésével kapcsolatban megfigyelhető volt, hogy a gyógyulásnál, felépülésnél nem egy tiszta, lineáris folyamatról beszélünk. Az állapotuk jellege inkább ciklikus rendszert mutatott. A felhasználók felépülésükkel kapcsolatban eddig elért saját eredményeiket, módszereiket sokszor folyamatosan, újra és újra előhívják, használják. A megélt pszichózist alkotó folyamatok, élmények nem önállóan, hanem inkább egyszerre, együttesen és egymásra ható módon léptek fel a betegeknél.
A résztvevők nemcsak pihenésre, de fejlődésük összefoglalására, tudatosítására is szakítottak időt.

A hanghallás megjelenése. Kezdeti reakciók.

A legtöbb résztvevő rossz általános mentális állapotot, stresszorokat és másoktól való elszakadást említ a hanghallás megjelenése előtt. A távolabbi stresszorok között említették a szülők elvesztését fiatal korban, és nehezen kezelhető családi kapcsolatukat. A közelebbi stresszorok között a munkahely elveszítését vagy kimagaslóan nagy munkahelyi stresszt neveztek meg.
A résztvevők féltek elmondani élményeiket másoknak, tartva annak következményeitől, vagy attól hogy negatívan ítélnék meg őket.
Ugyanígy féltek attól, hogy hanghallásukat bevallva valamilyen nem kívánt pszichiátriai beavatkozásra számíthatnak, ha állapotukat szakorvosnak tárják fel.

A kétségbeesés vagy kimerültség pontja

A hangokkal kapcsolatos kezdeti stratégiák legtöbbször nem hatékonyak. Az érintettek megpróbálják nem tudomásul venni a hangokat, megpróbálják elkerülni azokat a szituációkat amiktől esetleg tartanak, elkerülik azokat a személyeket akikről – már akinél – beszélhetnek a hangok. Ez a módszer hatástalan. Ebben a fázisban a hanghallók gyakran írják le, hogy hangjaik hangosodnak, és nehéz velük mit kezdeni, nagyon kellemetlenné válhatnak.

Sokan fogalmazzák meg hogy azt élik meg, helyzetükön bármennyire is próbálnak javítani, annak semmi haszna. Néha még a támogató baráti vagy családi kör megléte mellett is érezheti így magát a hanghalló. Sokukat még a hangok s arra ösztönzik, hogy távolodjanak el másoktól. Az akár hónapokig, évekig tartó nehezen viselhető komplex szituációtól az érintett belefáradhat, elveszítheti reményét, kétségbeeshet.

Különböző felépülési stratégiák: Tovább lépés, Elfordulás

Az elforduló felépülési stratégia

Ezek a résztvevők akár a másik csoportba tartozók, nehéz kezdeti időszakokon mennek át, sok energiájukat emészti fel a hangokkal való “küzdelem”. Miután “túlélik” élményeiket adott szerencsés esetben fordulópontnak élhetik meg gyógyszeres kezelésük akár részleges sikerét is.
Olyan feladatokat tudnak ellátni amiket eddig nem. Jobban funkcionálnak. A gyógyszeres kezelés a betegek egy hányadának teljesen, másoknak részlegesen csökkenti hanghallását, illetve megváltoztathatja hangokhoz fűződő viszonyát, azokra való hangulati válaszát. Sokan valamiféle távolságot képesek így a hangoktól tartani.
Ezek a résztvevők rövid tömör összefoglalót adnak legtöbbször állapotukról, és nem szoktak hozzá, hogy történeteiket elmondják.
Azok a kliensek akik számára a gyógyszeres kezelés teljesen vagy nagyon eredményes, nyilvánvalóan erősen kötődnek a pszichózis klinikai megközelítéséhez.
Hangokkal kapcsolatos történeteiket akár egykedvűen írják le, nem éreznek semmilyen késztetést arra, hogy a hangokkal interakcióba lépjenek, vagy gondolkodjanak jelentésükön.
E helyett egy erős késztetés érezhető bennük, hogy ezt az állapotot maguk mögött hagyják és valahogy továbblépjenek életükben.

A továbblépő felépülési stratégia

Ennek a stratégiának a képviselőit a problémáival való szembenézés, a hangokkal való kommunikáció kipróbálása, az érdeklődés a megélt élmények mibenléte iránt jellemzi. Ezek a felhasználók arról számolnak be hogy a hanghallás megértése segített / segíthet nekik énjük, életük, viselkedésük formálásában, trauma eseményeik megismerésében és az azokkal való szembenézésben.
Az általános mentális egészség elérésének módjait a továbblépő stratégia kliensei a hangok által is  próbálják elsajátítani, míg az elforduló stratégia kliensei ezt nem így teszik.
A továbblépő stratégia résztvevői sokszor magát a hanghallás tényét kezdik más szemszögből nézni, pozitív oldalról figyelni, adottságnak, használható eszköznek tekinteni.
A hangokat úgy fogják fel mint személyiségükből, személyükből adódó részüket, így a hangok megismerése az önismeret felé vezető utat is jelentheti.
Ezek a felhasználók sokszor azt jelzik, hogy tudatában vannak annak, hogy különféle interakcióik, stresszoraik milyen változást idéznek elő hanghallásukban.
Ebben a csoportban a gyógyszeres kezelés fontossága nem volt kiemelt, sok résztvevő számolt be arról, hogy a gyógyszeres kezelés nem bizonyult hatásosnak, vagy mellékhatásai olyan erősen jöttek elő, hogy fő hatása eltörpült azok mellett.

Ami minden felépülőnél megfigyelhető

Az általános mentális egészség megőrzésére való törekvés fontos eleme minden felépülő életének. Sok hanghalló köti szorongásokhoz, stresszhelyzetekhez hangjainak megjelenését, vagy felerősödését. A stressz a szorongások kezelése ezért minden felépülőnél észrevehetően megtörténik. A résztvevők hangulatuk, aktivitásuk kontrolljával, normál alvásritmus kialakításával is hozzájárulnak ahhoz hogy előrébb lépjenek gyógyulásukban.
Sokszor pszichiáter segítsége is megfigyelhető a felhasználóknál, de az is általános hogy különböző ismereteket, önfejlesztő, kommunikációs ( asszertivitás ) technikákat külső segítség nélkül is alkalmazni kezdenek.
Ahogyan az ábra mutatja, az hogy valami hasznos dologgal foglalkozhat, hogy ismerőseivel szeretteivel kapcsolatot tarthat, hogy pozitív énképén dolgozik mind-mind a felépülés része.
Ezek a folyamatok segítik a klienst hogy  – magában és közegében is  – kompetensnek, értékesnek, értelmesnek érezhesse magát, hisz az is. Kapcsolódhasson közegéhez. Ezek a folyamatok erősen összefüggenek egymással és akár a hanghallással minkét csoportban.
Valamilyen hasznos tevékenység, legyen az önkéntes munka, rendszeres házimunka, fizetés nélküli ápolás, fizetett munka, ami értékes, fontos tevékenység, mind abban segítette a klienst, hogy önértékelését növelje, vagy esetenként távolítsa a hangoktól.
A résztvevők azt érezték, hogy önértékelésük nő, ha valamit tesznek a közösségért, közösségükért.
Hasonlóképpen, mindegyiküknél nagyon fontos tényező volt felépülésükhöz, hogy támogató, nem ítélkező kapcsolatokat ápoltak / alakítottak ki barátaikkal, másokkal.
Különösen fontosnak tartotta minden felépülő, mennyire fontos az hogy mások mint emberi lényt lássák őket, kötődjenek hozzájuk, és ne berögzült sztereotípiák szerint nézzenek rájuk. A legtöbb felépülő vissza is utasítja a a hanghalláshoz kapcsolódó stigmát, úgy gondolja, hogy erős ember, hisz hangokat hallva is éli az életét, és nem elítélhető élményei miatt.
A legtöbb hanghalló, így vagy úgy mégis csak a leginkább jól ismert, szeretett barátaival osztja meg állapotának tényét.
Ezen folyamatok együttes fontossága rámutat, hogy a felépülés a hanghallásból nem csupán azt jelenti, hogy megtanuljuk mit is kezdjünk hangjainkkal, sokkal inkább azt mondhatjuk hogy a hanghalló életének összes rétege, énje, kapcsolati rendszerei, életének kontextusa, változásai számítanak a felépülésben.
Rá kell mutassunk arra, hogy a pozitív énkép, és a önértékelés rendkívül fontos mindenfajta felépülésnél, ezt a továbblépők akár a hangok értelmezésének segítségével is erősíthetik.

Források: “Investigating the Lived Experience of Recovery in People Who Hear Voices”
Qualitative health research. Adele de Jager (1), Paul Rhodes ( 1 ), Vanessa Beavan ( 2 ), Douglas Holmes ( 3 ), Kathryn McCabe ( 1 ), Neil Thomas ( 4 ), Simon McCarthy-Jones ( 5 ), Debra Lampshire ( 6 ), Mark Hayward ( 7 )

1: The University of Sydney
2: Australian College of Applied Psychology
3: St Vincent’s Hospital, Sydney
4: Swimburne University of Technology, Melbourne
5: Macquaire University, Sydney
6: University of Auckland, Auckland
7: The University of Sussex, Brighton