A felépülési folyamatban nagy szerepet kap a felhasználók elszántsága, ellenállóképessége, szívóssága, rugalmassága, lendülete, önmegtartó képessége. Ezeket a tulajdonságokat manapság egy szóval rezilienciaként szokás összefoglalni. Székely Iván tanulmányt szentelt ennek a kifejezésnek, mely 2015-ben  Reziliencia: a rendszerelmélettől a társadalomtudományokig  címmel a Replikában jelent meg: „A reziliencia (resilience) a korai 21. század sokat használt tudományos kifejezésévé, szintedivatszavává vált, afféle panaceává, amely látszólag alkalmas minden rendszer működésének leírására, magyarázatára, a fennálló elméleti és gyakorlati problémák orvoslására, vagy méginkább olyan jolly joker fogalommá, amely a korszerű megközelítést igénylő olvasó és döntéshozó számára az aktuális tudományos és politikai diskurzusok szinte bármelyikébe beilleszthető. A reziliencia azonban, divatos túlhasználtsága mellett is értékes, sőt megkerülhetetlen fogalma a korszerű gondolkodásnak, amely az ökológiától a biztonságtudományig, a politológiától a kormányzati stratégiákig, a gyermekpszichológiától a társadalomtudományokig számos területen termékenyítette meg az alap- és alkalmazott kutatások eszköztárát és megközelítését, a rezilienciaalapú stratégiák implementálása pedig több esetben bizonyítható gyakorlati eredményekkel szolgált.

 

A Wikipédiában az alábbi meghatározást találjuk:

A reziliencia általános értelemben rugalmas ellenállási képesség, azaz valamely rendszernek – legyen az egy egyén, egy szervezet, egy ökoszisztéma vagy éppen egy anyagfajta – azon reaktív képessége, hogy erőteljes, meg-megújuló, vagy akár sokkszerű külső hatásokhoz sikeresen adaptálódjék.

A reziliencia a pszichológiában lényegében azt a tulajdonságot vagy helyesebben képességet jelöli, hogy az ember gyorsan vissza tudja nyerni eredeti, jó állapotát testi-lelki szenvedés, illetve nehéz élethelyzetek átélése után.

A fejlődés értékeit a poszttraumás növekedés fogalmával szokták összefoglalni. Ebben az összefüggésben érdemes tanulmányoznunk a Wikipédiában a poszttraumás növekedés szócikkét:

A poszttraumás növekedés, stresszel kapcsolatos növekedés vagy nyereség találás (angolul “Posttraumatic growth”, “stress-related growth” vagy “benefit finding” egy olyan pozitív, pszichológiai változás, amely azután jöhet létre, hogy a személy valamilyen szerencsétlenséget, traumát élt át, és amely egy magasabb fokú működéshez vezet az életben.[1] Különböző kutatásokban poszttraumás növekedést (PTN) találtak többek között: halálosnak ítélt betegségeket és halálközeli élményt átélt, illetve súlyos veszteségeket (abúzus, katasztrófák, balesetek, háború, stb.) túlélt személyeknél.[2]

A poszttraumás növekedés lényege nem az érintettek felépülése, és az érzelmi megterhelés előtti működési szintre való visszatérés egy traumát követően, ez inkább egyfajta lehetőség a személyes növekedésre is. Az érintett személyek pozitív változásokat észlelhetnek mind gondolkodásukban, mind a világ történéseihez való általános viszonyulásukkal kapcsolatban.

A jelenséget jellemzi, hogy a traumát átélő személy kevésbé hevesen reagál, illetve gyorsabban épül fel, amikor életében egy, a már átélthez hasonló stresszorral találkozik. Ez annak következménye lehet, hogy a személy már ismeri az adott helyzetet, megtanulta, hogyan küzdjön meg az adott stresszorral.

A fogalom leginkább az egészségpszichológiában és a pozitív pszichológiában használatos. Richard G. Tedeschi és Lawrence G. Calhoun nevéhez köthető, akik az 1990-es években kezdték el használni azt a University of North Carolina egyetemen végzett kutatásaik alapján. Tedeschi szerint a traumákat túlélők 90%-a számol be a poszttraumás növekedés valamilyen aspektusáról, mint például az élet magasabb fokú megbecsüléséről.[4]

…

Súlyos betegségen átesett személyek körében jellemző, hogy miután átvészelték a problémát, megnövekedett az optimizmusuk, illetve a kritikus eseményekre adott pozitív válaszaik; úgy érezték, hogy a betegség pozitívan alakította az életüket. Poszttraumás növekedés esetén az alábbi pozitív változások figyelhetők meg az érintetteknél:

  • az élet fokozottabb értékelése
  • a különböző területeken való növekedés (pl. elfogadóbbá, jobban alkalmazkodóvá, együttérzőbbé, türelmesebbé, erősebb emberré váltak)
  • a pozitív érzelmek fokozódása, mint a hála és az öröm
  • módosult, hogy mit tartanak fontosnak az életben: többet kezdtek foglalkozni a családi dolgokkal és a baráti kapcsolataikkal
  • megtanulhatták, hogy minden életnek van célja, és mindenkinek szüksége van szeretetre, valamint ráeszmélhettek az egész emberiség jövőjének fontosságára
  • jobban tudták kezelni a problémákat és a stresszt
  • jobban megbecsülték a másoktól kapott támogatást és szeretetet
  • inkább kifejezték érzelmeiket, mint a trauma bekövetkezte előtt, és jobban elfogadták az élet alakulását
  • inkább képessé váltak a jelenben élni, mint vágyakozni és szorongani a múlt vagy a jövő miatt; így jobban is értékelnek minden egyes napot
  • érzelmi, egzisztenciális és spirituáliséletük gazdagodott, és nyitottabbá váltak ilyen irányú dolgokkal való foglalkozásra, megváltozott az érdeklődési körük, egyrészt kitágult a transzperszonális dimenzió felé, másrészt a többi ember felé is.

Történelmi hagyományok[szerkesztés]

Az a megfigyelés, hogy a szenvedés és a distressz pozitív változásokat hozhat az ember életében, már évezredek óta ismert.[1] Már az ókori zsidó, görög, korai keresztény, illetve hindu, buddhista és iszlám tanok[5] is tartalmaztak olyan elemeket, miszerint a szenvedésnek pozitív, az életet átformáló hatásai lehetnek. Az emberi szenvedés megértése egyébként is mindig központi témát szolgáltatott a filozófiában, illetve a szépirodalomban, így sokszor vetődött fel a poszttraumás növekedés, mint megfigyelhető jelenség.[5]

Tudományosan azonban csak az 1990-es években kezdtek el foglalkozni a témával. Azon elven indultak el a kutatók, miszerint érdemes lenne a korábbinál nagyobb hangsúlyt fektetni az egészségesen működő emberekre, az ő működési módjaikra.[1] Napjainkra számtalan bizonyítékot találtak arra, hogy azon személyek, akik nagy nehézségeket élnek át, jelentős változásokat tapasztalnak életükben, amelyek közül sokat nagyon pozitívnak élnek meg.[1] Az is kiderült az utóbbi évek kutatásainak köszönhetően, hogy a jelenség univerzálisnak mondható, ugyanis számos kultúrában, országban sikerült bizonyítani létezését, habár egyes aspektusai kultúránként eltérők lehetnek.[6] Ezen felül a fogalmat ma már nem csak egyének, hanem olyan csoportok kapcsán is használhatjuk, mint a családok, akik közösen éltek át egy adott traumát.[7]

Hogyan értelmezhető mindez a hanghallók esetében?

Csontos Erika 2018-ban interjút készített Sandra Escherrel és Marius Romméval Szétmálló hangerdő címmel, melyben feltette a kérdést: Mi jelenti a felépülést? 

SE:     Ha ő maga úgy érzi, hogy felépült. Néhány hanghalló még szed gyógyszert, de egyébként szemlátomást teljes életet él. Vannak barátai. Van célja, munkája. Patsy például később úgy vélekedett, hogy ő maga hozta létre a hangjait.

MR:     A fejlődés még kifejezőbb szó, mint a felépülés. Én fejlődésről szeretek beszélni, mert ha felépülésről beszélünk, akkor eleve betegségre gondolunk. De a hanghallás nem igazán betegség. Az érintettek egyszerűen nem tudnak megbirkózni az élet egyes aspektusaival, ezért fejleszteniük kell magukat, és a fejlődés több időt vesz igénybe.

Összefoglalva:

A mentális problémák esetében a traumák miatt a személyiségfejlődés elakad. A traumák feldolgozása megnyitja az utat a megakadt személyiségfejlődés folytatásához. A reziliencia ebben az esetben nem csupán azt jelenti, hogy visszanyerjük a megakadáskor már megszerzett értékeinket, hanem azt is, hogy  el vagyunk szánva, eltökéltek vagyunk abban, hogy az ártó hatások ellenére folytassuk és az álmainknak megfelelően alakítsuk a személyiségünk fejlődését: visszaszerezzük a traumák által megtépázott  és elveszített önbecsülésünket, önértékelésünket, önelfogadásunkat és önszeretetünket. Ebből adódnak a felépülés értékei, ebből eredeztethető a poszttraumatikus növekedés. A hanghallás esetében ebben határozható meg a hangok szimbolikus üzenetének a lényege: Mégis, mindennek az ellenére értékes vagy, szerethető vagy, képes vagy a sorsodat a saját kezedbe venni és megvalósítani az álmaidat!

Dr. Mérey Zsolt összeállítása