Traumáktól a pszichózis felé

Sok kutatás foglakozik azzal, mitől és hogyan alakul ki a pszichózis. Mi kell ahhoz, hogy az ember egyszer csak arra eszméljen, hogy hangokat hall, melyek egyszerre csak valahogyan élete részeivé válnak.

Abban sok tudós egyetért, hogy a pszichózis megjelenését sokszor megelőzi valamilyen traumatikus esemény melyet nagyon nehéz megélni.

Megélni a feldolgozhatatlant

A háború kegyetlenségei után hazatérő katonák pszichés változását a PTSD-t (post traumatic stress disorder – trauma utáni stressz zavar) jól körülírt pszichés változásnak tekintjük, de ne felejtsük el, hogy nem csak a fronton élhet meg az ember nehezen megélhető, traumatizáló, sebző eseményeket, hanem a hétköznapi életben is.

Mindannyiunkat más fából faragtak

Ezek az emberek tűrőképességükhöz képest, stressz és traumakezelő képességükhöz mérten, később gyakorta tapasztalnak hasonló pszichés tüneteket.

Gyakran idézik fel a traumatizáló eseményt gondolatban, esetenként azzal álmodnak. A traumát megélt személyek gyakran próbálják magukba zárni a sebző esemény körülményeit, szorongani kezdenek, hirtelen – akár indokolatlannak tűnő – érzelmi kitöréseket produkálhatnak, sőt pszichotikus tüneteket is tapasztalhatnak, mint a hanghallás.

Pszichotikus sorstársaink között majd mind beszámol arról, hogy hanghallássát, hallucinációinak megjelenését valamilyen lelküket sebző, traumatizáló esemény előzi meg. Megdöbbentő amint beszámolnak arról hol is “törtek össze”, “sebződtek meg” mielőtt hangokat kezdett hallani.
Szeretett családtag elvesztése, gyógyíthatatlan betegség diagnosztizálása, családon belüli erőszak, gyilkosság az ismeretségi körben; csak néhány példa arról mik is történtek sorstársainkkal pszichózisukat megelőzően.

És akkor megjelenik a pszichózis

Sokunknál ezek a traumatizáló sorsfordító esmények a pszichózis megjelenése előtt pár hónappal észrevehetőek és sokszor a hallott hangok mondandója metafórikusan kapcsolódik az eseményhez/eseményekhez, vagy az érintett személyhez, személyekhez.
A hanghallásban sok sorstársnak így vagy úgy megjelenik a traumatizáló esemény és ezen kívül akár több ilyen feldolgozatlan esemény a múltból.
Ezen események feltérképezése és későbbi helyes feldolgozása egyik lehetséges útja a pszichózisból való felépülésnek. A pszichózis megjelenése után, amint lehet szakemberhez kell fordulni segítségért. Gyakorta ez nehéz, hisz azon betegek akik téves eszméik miatt nem hiszik, hogy orvosi segítségre szorulnak, vagy azok akik számára a hangok nem kellemetlenek, azok csak a jól működő, és a betegséget/megváltozott állapotot észlelő közeg ( szülők, barátok ) segítségével juthatnak el a megfelelő pszichiátriai ellátásra.

A pszichózis, a kezdeti tünetek megélése maga is trauma. A megváltozott állapot belátása maga is óriási seb, mely feldolgozásra szorul.

A felépülés felé

Legyen az bármilyen a pszichózisban érintett vagy skizofrénia spektrumban diagnosztizált sorstárs, tapasztalni fogja, hogy a kórházban gyógyszeres kezeléssel fogják megpróbálni csökkenteni tüneteit.
Ez a terápia csak a betegek egy részének segít teljes mértékben, egy jó rész a gyógyszeres terápia ellenére is észlel még tüneteket.
A klinikán kapott diagnózis a legtöbb orvos szerint “egy életre” szól, és pusztán a gyógyszeres kezelés megléte az ami “eltüntetheti” a tüneteket. A betegség sok pszichiáter meglátása szerint soha “nem múlik el”.

Óriási dolog, hogy nem minden szakember vélekedik ugyanígy. Léteznek kísérleti eredményekkel bizonyított módszerek, melyek használatával a tünetek elmúlnak, csökkennek.
Öröm észrevenni, hogy ezek a módszerek a pszichózist egyre több oldalról közelítik meg, próbálják megismerni és ezen tudás birtokában fejlesztenek – a gyógyszeres kezelés mellett / mellé – új terápiás módszereket.
A kognitív terápiák mellett, egyre nagyobb eredményeket mutat fel a hangok jelentését tanulmányozó, azzal foglalkozó Hanghalló Módszer, mely jól összeegyeztethető a traumafeldolgozó munkával, de találhatunk új reménykeltő – pszichózist gyógyító – felfedezéseket  az immunológia, a táplálkozástudomány, az őssejt-terápia területein is.

A felépülés lehetőségét már több módszerrel is bebizonyították.

Az életre szóló bélyeg végre a múlté.